This Is The First Line Again..

Kétségbe esett pillantások repkednek át a termen, mikor a folyosóról kiabálás szűrődik be, egyre hangosabban. Az ajtó tíz perc alatt másodszor is bevágódik, és megérkezik osztályunk másik fele.
-NINCS TANÁRUNK!! -énekli Will, majd ledobja cuccait a Luigi mellett üresen álló padra. Bezsúfolódnak a többiek is, majd a tanár nagy sóhajok között vissza szedi a dolgozatokat.
Nagy levegőt vesz, majd tartva a választól így szól:
-Szeretnétek esetleg puffozni? -Az osztály egy emberként kezd éljenezni, majd akik a leginkább beleélték magukat az elkövetkezendő játék gondolatába, ordibálva nekilökdösik a padokat [és néhány embert is] a falnak, ezzel helyet csinálva.
Megkezdődik a lövöldözés, a tanár csak röhögését visszatartva megáll az ajtóban, és figyel.
-Puff! -mutat Lora a mellettem álló Mirandára, aki a figyelmetlenségéből adódó ijedtségtől hátra zuhan.
-Puff! -visítja a Miranda mellett álló Alana.
-Ha nem lett volna rajtam golyóálló mellény, még ki is estem volna.. -vigyorgok rá, miközben a helyemre kullogok.
-Ba dumm tss -nyögi be a kör másik végében álló Adam, mire mindenki felröhög.
-Szépen gyerekek! -szól ránk a tanár. Miranda után lassan kiesik mindenki, míg végül ketten maradnak. Ám a csengőt nem érdekli, hogy nincs vége a játékunknak, a 45 perc leteltével jelez.
Lassan átballagunk angolra, majd nyelvtanra, énekre, tesire és kémiára.
Még egy hétfőt túléltem.
Elindulok edzésre. Fülemben üvölt a Figure 09, talán túl hangosan is. Nem egy idős néni bámul meg. Bár ki tudja... Lehet, csak a... Áh, francokat, biztos a zeném zavarja őket.
Már majdnem ott vagyok, mikor hátra nézek, és a mosolygó Matt-el találom szemben magam. Ekkor hatalmas vigyor szökik az arcomra.
-Hátra néztem! -mondom büszkén.
-Ezért már nem keksz, hanem lembas jár. -nevet.
-Hm... Gyűrűk Ura poén? -vigyorgok. Vállamra teszi a kezét. Mi a rák?
-Látom jó filmeket nézel.
-Jaja.. -Belépünk a sportcenter ajtaján.
-Sziasztook! -zengjük kórusban.
És most tapsot kérünk: egyszerre próbálunk belépni a szűk folyosóra, aminek következtében összeütközünk.
-Bocs! -röhögi, majd előreenged. Ne legyél már kicseszett úriember..
Bemasírozunk a két öltözőbe, majd pontban fél négykor mindketten a terem előtt várjuk Vitya... Azaz Viktort. Ő az edzőnk.
-Jaj, mielőtt elfelejtem! Boldog szülinapot! -elővesz egy kissé törött táblacsokit.
-Áá, köszönöm! -ölelem meg. Hupsz. Meglepetésemre visszaölel. Whoa.. Ez új nekem.
-Tudod, ez finom csoki.. -mondja enyhén beteg vigyorral.
-Én is szeretem. Csak nem kérsz? -mosolygok rá szemtelenül.
-Hát ha már így megkínáltál.. -Röhög, majd kiveszi a kezemből, és kibontja. Ezaz, légyszíves edd meg a csokim!
-Sráácoook, nem tánc előtt kell jóllakni!! -vetődik mellénk Vitya.. Azaz Viktor.
Matt tettetett (Dafuq? :D ~Xestu) szomorúsággal visszaadja a csótánylábakban gazdag csokit, Vity.. Vagyis Viktor pedig belökdös a terembe.
-Melegítsetek be, és kezdjetek Technikaizni, mindjárt jövök! -mondja, majd elindítja zenének a 'Disco Mix' feliratú CD-jét. Kétségbe esetten szökdelni kezdünk, majd amikor Vity.. Vagyis Viktor kimegy a teremből, egyszerre vetődünk a hifi mellé, hogy keressünk valami értékelhető zenét.
-Basszus.. Basszus.. Basszus!!
-Mi van? -nézek rá ijedten.
-Nem tudom kikapcsolni!! Jézusooom... Hát milyen zene ez?? -visítja  kétségbeesetten, mire mellé vetődök a megmentő, ZENÉBEN gazdag CD-vel, és hirtelen gondolattól vezérelve lehalkítom az egészet. Megkönnyebbülten, de még remegve a nyakamba borul.. Matt.. Ennyire azért nem volt borzalmas..
-Áldott legyél! -sóhajtja. Na jó, ez már inkább kezd röhejes lenni... Érzelemkitörésének köszönhetően még pár percig ölelgetett volna, mire megelégelem a dolgot és hátbaveregetem.
-Na.. Fejtsük meg! -csapja össze a tenyerét, mintha mi sem történt volna. -Nézd, hogy jön-e! -utasít, majd engedelmesen az ajtó mellé slisszolok.
-Áh, egyszerűen király vagyok! -Hallom Matt elégedett hangját a hátam mögül. -Gyere Cas!
Beállunk ketten a böszmenagy terem közepére, a háttérben halkan szól valami versenyzene, ő pedig erősen gondolkodva bámulja a...  Lábam.. Khm..
-Elég furán van befűzve... -jegyzi meg a cipőmre mutatva. Csak halkan elnevetem magam, mire hirtelen összecsapja a tenyerét.
-Akkor csináljuk!
-Mivan??? -nézek rá ijedten. (Oh God... miért van ennyi beteg haverom? Teljesen megfertőznek.. ._. ~Xestu)
-Hát... Akró.. Akrózzunk! Vagy.. nem ezt mondtam volna? -vonja fel a szemöldökét egy apró mosoly kíséretében. Szép volt Cas! Túl sok a perverz ismerősöm..
-De... De.. Bocs, fáradt vagyok..
-Ezért kéne éjjel aludni! -próbál kioktatni.
-Mondja az, aki reggel négyig Fairy Tail-t néz... -Mosolyogva forgatom a szemem. Mutatóujját a szája elé teszi, miközben lopva körülnéz, majd ismét villant egy fogas szívtipró mosolyt.
-Na! Valami történjen mostmár! -vált át a 'denszmászter' stílusba, a következő pillanatban pedig már a derekamon van a keze. Amolyan 'Miaszentszar??' fejjel a karjára pillantok majd ismét megszólal.
-Emelés?
-Öh.. Ja.. Emelés.. -ismétlem utána. Röhögve forgatja a szemét, majd beszámol...na, ha nem szólnék közbe.
-Nem is így kell beállni emeléshez...
-.....tényleg.... -Még mindig a derekamat fogod...
-Akkor legyen beülés! (SENKI NE GONDOLJON ROSSZRA! XD ~Xestu)-Mi a francért akarod ennyire fogdosni a derekamat??
-Pftt... Tőlem.. -mosolygok. Azért ne legyünk már tahók.... annyira..
Elkezd belemerülni a zenébe, próbálja elkapni a ritmust, míg én kénytelen vagyok arcára bámulni. Homloka már most gyöngyözik, nem csoda, hisz ősz végéhez képest szokatlanul meleg van, arcán egyetlen kis gyökér pattanás sem éktelenkedik, ajka apró mozdulatokat tesz, ahogy suttogja a számokat, barna szeme csillog... azok az émelyítő barna szemek.. És most mosolyra rándul. Észrevette, hogy figyelem, s most már ő is engem néz.. Egymás szemeit fürkésszük, ő az enyémet mosolyogva, én az övét, gondolom rohadtul elpirulva.
Ő töri meg a csendet. ("Csendet", aha, közben szól a zene, de nem baj... Most a zene a csönd! Fhu.. komolyan... Mikre vagyok én képes éjszaka.. O-O ~Xestu)
-Három, és! -Szinte egy emberként kezdjük a lépést, majd ugrok, ő pedig elkapna, de Viktor és az ő jól időzített terembe vetődése a frászt hozza mindkettőnkre. Matt viszont háttal állt, így jobban megrémült, mint én. És hogy mi következik ebből? Természetesen orbitálisat taknyolunk. Matt seggre ül, de megtámasztja magát, én pedig ráesek, majd odébb gurulok néhány métert. Nem tudom, miért, de mindkettőnk eszeveszett röhögésbe kezd. Viktor csak egy pillanatnyi ijedtsége után fejcsóválva leállítja a zenét.
-Megbeszéltük, hogy egyedül nem akrózhattok... -mondja, ezzel enyhe célzást téve arra, hogy nem szokásunk figyelni... Khm... -Te pedig lehetnél úriember, és felsegíthetnéd a hölgyet..
Mindketten rázkódó vállal próbáljuk visszafojtani nevetésünk, majd megfogja a kezem és felhúz a földről.
-Nem fáj semmid? -kérdi Viktor.
-Neem, jól vagyok... -pillantok lopva vigyorogva Matt-re.
-Jó, akkor most legyen emelés... Álljatok be!

Edzés után átvonultam egy másik terembe, ugyanis oly mértékben fáradhatatlan vagyok, hogy képes vagyok utána csapatban is táncolni. Yeey.
-CAS!!!
-Mi az? -nézek Debby-re.
-Mikor házasodtok Mattel? -kérdi vihogva.
-Ahhaha, látom megint elemedben vagy.. -veregetem meg a hátát, ám meghallom Matt hangját.
-Tegnap basszus... -mosolyog.
-Tudtam... -dünnyögi Debby. Sosem bírta Matt-et.

...This Is The Second Line Here..

Ismételten este nyolc után sikerült hazaesnem.
Imádom az edzéseket, hisz kiadhatom magamból a fölösleges energiát (ami mellesleg csak egy sablonszöveg~ ugyanannyi energiám van, mint előtte. Hahhaha), és későn érhetek haza. Nem szeretek mostanság otthon lenni.
Szóval miután Matt kijelentette, hogy házasok vagyunk, végigszenvedtem még egy másfél órás edzést.
Igazából bárki mondhat bármit, nekem ez az életem. Hiába hangzanak el olyan mondatok a számból, mint "Ma elmaradhatna a tánc..." vagy "De nincs kedvem ugrálni!", mert nem igaz. Én ebben élem ki magam, ez van.
Edzés után Anitával és Debbyvel elmentünk enni, majd hazakísértem mindkettőjüket, és kiültem a focipályára.
-Hé te segg! -hátrafordultam, és megláttam a hang forrását: Lily volt az. A legeslegjobb barátnőm. Mosolyogva intettem neki, ő pedig odébb lökdösött, és leült mellém.
-Boldog szüüliinaapoot -kezdte énekelni, majd a kezembe nyomot egy dobozt.
-Egyem a lelked.. Köszönöm! -hálásan megöleltem, és eltettem a lila kis bigyót. Ráér még..
Csak pár szót beszéltünk, és nagyjából egy órát ültünk néma csendben, de teljesen jól elvoltunk.
Kilenc körül hazasétáltunk, és elköszöntünk... kb. fél órára. Ők laknak az ikerház másik felében, a szobáink között pedig van egy ajtó. Ennek köszönhetően nagyjából 16 órát együtt töltünk egy nap folyamán. És ez így teljesen jó.
Este leültem még gépezni, mikor felugrott egy chat ablak: Miranda.
-Na azt már nem... - dünnyögtem, és kiléptem az egész szarságból. Bevetettem magam az ágyamba, és lehunytam a szemeim. Hagytam, hogy sodródjak a gondolataim tengerébén, és élveztem a saját kis történetem. Minden volt benne, a Linkin Parktól kezdve, a táncon át, egészen Mattig. Matt... Mégis mi a jó franc van velem? Mi... mi ez?
~I've giiiven uuuup! I'm sick of feeling! Is there nothing you can..~
A szemem felpattant, és a telefonomért nyúltam.
-Szia Matt! -szóltam bele a kagylóba. A vonal túloldaláról az az izgulós kisfiú hang szólalt meg, akivel először tàncoltam, pontosan négy éve. Most ismét összekerültünk, és sokkal jobban kijövünk...
-Hhali... Csak kérdezni akartam, hogy otthon vagy-e...
-Persze, miért?
-Elküldhetnéd azt a számot, amit beszéltünk edzésen...
-A nyolcast? -idéztem fel, amit mondott. Csak mondtam neki a pihiidőben, hogy megint elfelejtettem elküldeni azt a számot, mire értetlen fejjel megkérdezte, hogy: Milyen számot? Akarsz nekem küldeni egy nyolcast, vagy mi?
-Aaaaaazt is. -nevetett fel.
-Jó'van, mindjárt küldöm. Szia! -nem hallottam, hogy mit mond, mert kinyomtam a telefont, és levetődtem a gép elé. Kikerestem az 'Inside of Me'-t, és belebiggyesztettem a hosszú linket a szövegrészbe, mikor Lily benyitott az ultramenő macis pizsamájában, kócos, szőke hajjal és kutyás mamuszban. Ezzel szemben én egy kockás gatyában, két számmal nagyobb Linkin Parkos pólóban, és mezítláb boldogítottam a népet.
-Mi jót csinálsz? -ült le a babzsákomba.
-Csak elküldtem egy zenét Matt-nek.
-Annak a buzinak? De miért? -kérdezte egy apró kis undorral a hangjában.
-Nem hiszem, hogy buzi...
-De valld be, hogy úgy néz ki..!
-Neeeem. -vigyorogtam a képébe. Szerintem nem néz ki annak~ Fekete, vagy legalábbis baromi sötétbarna,  göndör haja, hatalmas barna szemei vannak, és baromi magas. Tény, hogy nem valami jóképű, de mégis..
-Nagyon tiltakozol... -monda Lily. Vállat vontam, és bevetődtem az ágyamba.
-Nézünk valamit? -váltottam témát. Felnevetett, és a szemét forgatva arrébblökdösött, majd A Simpson családot nézve bealudtunk.
~
-Keljfelkeljfelkeljfelkeljfel -böködte Lily az oldalam.
-Mi a szar? -nyitottam ki a csipától összeragadt szemeim. Szőke barátném továbbra is a fent említett két szót hajtogatva bökdöste vállam, mire megelégeltem, és szájára tapasztva kezem lelöktem az ágyról.
-...Nénikédet... -hallottam a padlóról, majd az ölemben találtam a papucsát.
Day elázott gabonapelyhe után magamra kaptam a fekete farmerem, egy Meteorás pólót, a kedvenc pulcsim, és a jó öreg, márkátlan dorkóm.
A buszon reménykede pillantottam fel a földről, egy bizonyos személyt keresve, de hiába. Matt nem volt ott, így a másik fülembe is behelyeztem a gagyi kis fülhallgatóm, és lehunyt szemmel élveztem a kora reggeli zsongást. Max hangerővel szólt a Lost In The Echo, melynek ritmusára doboltam összekulcsolt ujjaimmal.
A buszmegàllóbál csak a földet bámulva sétáltam, természetesen zenével a fülemben. Olyannyira elvesztem a Guilty All The Same kis vilàgàban, hogy fel sem tűnt, hogy már a teremben pakolok elő az első órára: matekra.
Nem is emlékszem az órákon történtekre. Kicsengettek, Miranda néha odajött hozzám végezni a stricikötelességeit, vagyis taperolt, perverz szemöldökvonogatást, és már-már kínos öleléseket intézett felém.
Egyébként nem kerestem semelyik osztálytársam társaságát: kicsengettek, én pedig már hallgattam is a zeném.
Mi mást is tehettem volna..? Általában egész szünetben érzem a hátamon fajtársaim utálkozó pillantásait. Inkább szarok az egészbe, és elvagyok magamban.
Utolsó óra előtt firkálgattam a füzetembe, mikor meghallottam Tony kiáltását.
-Elmarad az uccsó' óraaaa..! -mindenki üvöltve rohant ki a teremből, maga után rángatva holmiját.

Kedd lévén, iskola után egyből haza takarodtam olvasni... Vagy igazából bármit csinálni.
-Szia Day! -kiáltottam. Sehol senki. Heh...
Lefeküdtem a kanapéra, fülhallgatómból még mindig üvöltött a Linkin Park... Nem emlékszem, melyik számuk, de biztos a Minutes To Midnight-ról volt...
Csak bámultam a plafont, és gondolkodtam órákon át... Franc tudja, min.
Most így jó. Anyáék egy hétig nincsenek itthon, senki nem nyaggat semmivel, egy kicsit kipihenhetem magam. Mondhatni vehetek még egy utolsó nagy levegőt az utolsó csata előtt... Meg az alliteráció metaforájának a hasonlatának a megszemélyesítésének az ambivalenciájának a belső, mögöttes jelentésének az egyenletének kétszáznyolcvanadrészének a gyökét... Te jó ég, az agyamra ment az iskola.
Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Egyetlen. Nem követte sem második, sem harmadik. Még ezt az egyet is gyors mozdulattal tüntettem el fejemről, és nagyokat pislogva mentem a hűtőhöz valami ehető dolog után kutatva. Ez leszűkítette a kört a nyers zöldségekre és gyümölcsökre, vagyis azokra, amikhez nem ért még hozzá Day. Almával a kezemben nyitottam ajtót a dagadt kis tacsimnak, aki megint a másik szomszádban járt a tesójánál.
Jóarc kutyus, nem is olyan dagadt, de általában úgy fekszik, hogy annak néz ki. Imádom őt, állandóan bújik hozzám, és simogattatja magát.
Lefeküdtem a fotelbe, ő pedig egyből az ölembe vetette magát, és elaludt. Én is ezt tettem, miközben fülemben még mindig szól a zene. A Devil's Drop, a Mall-ból.
-Landing in a devil's drop, I woked up in the snow... -motyogtam.
A lábaimon elterülő szőrgombóc egyenesen tudtomra adta, hogy szar a hangom: Gyomron fejelt, majd addig bàmult, míg meg nem simogattam a kis észraktárát.
-Hol voltál te tegnap, he? - Költői kérdésnek szántam, miközben a fülét vakartam, de ettől függetlenül megválaszolták.
-Itt lent játszottam! -mondta Day felháborodva.
-Az király, de én a padlócirkálóhoz beszéltem... Szia Day! - Hátra intettem, ő pedig a kezembe nyomta a mateklapom.
-Nem hiányzott? -vonta fel szemöldökét.
-Ehh... Nem volt ma matekunk...
Szemét forgatva megcirógatta a kutty fejét.
-Hogy-hogy ébren vagy? -ránéztem a telefonom órájára: 01:23.
-Hátizé... Elaludtam... valamikor délután...
-Akkor inkább menj a szobádba aludni -engedelmesem felálltam, ám a lépcsőnél ránéztem a mögöttem álló, farokcsóváló szerkezetre.
-Te menj a helyedre! -utasítottam.
Szűkölve odébb döcögött, és levágta magát az emberméretű plüsselefántjára (Hahhaha, micsoda poénok.. ~Xestu).

This Is The First Line Here...

Nincs is jobb, mint este fél tizenkettőkor hazafelé baktatni a sötét utcán, maximum hangerőn Linkin Parkot hallgatva. Haha. És az a szép, hogy ez nem irónia volt. Én tényleg szeretem ezeket az estéket. Otthon vár az egyik legjobb haverom, ~aki nem mellesleg a bátyám is~ valami odaégett vacsorafélével, meg a Birdemic-el. Mert ugye annál nem létezik jobb film a földön... Itt viszont kiakadt a szarkazmus-mérő.

A zene vált, és ekkor meghallom, hogy valaki lépked mögöttem. Whoa shit..  Lehet, én vagyok paranoiás, de na...

Ekkor elindul a következő szám, a Powerless. Óvatosan kihúzom az egyik fülemből a fülhallgatót, ami leengedett, kócos hajamnak köszönhetően alig látszik. Ilyenkor jó..

Szabad fülemmel egyre közelebb hallom a lépteket, majd egy másfajta zene kiszűrődését egy másik fülesből. A zene megint vált, a csend rövid pillanatában az illető lihegését is felfedezem. Immár a Rebellion üvölt a fülemben. Az alak mellém ér, majd lehagy pár lépéssel. Megkönnyebbülve tenném vissza a muzsikát a fülembe, mikor az a bizonyos valaki hátra fordul, és rámnéz. Kisebb szívrohamomat leküzdve felismerem emberünket: Ő Metias. Vagyis Matt.

-Jesszus, szia! -lihegem mosolyogva.

-Haha, már vagy tíz perce itt jövök mögötted.. 

-Hupsz..

-Úgy látszik, ebben a generációban már nem szokás hátranézni.. -vigyorogja. Csak két évvel vagy idősebb. 

-Minek azt? Nem vagyok kíváncsi arra, hány pedofil követ.. -kacsintom. Elneveti magát. 

-És, te hová mész ilyen későn?

-Bármilyen meglepő, haza. 

-És miért ilyenkor? -Mi ez, kihallgatás? 

-Játékot vettem. -lobogtatom meg a zacskót. -Meg CD-t.

-Uhh, melyiket? -csillan fel a szeme. 

-Medal of Honor. -tudom, hogy a játékra gondolt, ismerem ahhoz már eléggé.

-Jókislány. Majd egyszer áthívhatsz játszani! -kacsint rám. Ne kacsintgass, vagyis ne rám kacsintgass! Lehajtom  a fejem, mert érzem, hogy arcomat elönti a pír. A fülemben felcsendül a Valentine's Day. Na ne már..

-Cas! Cas!

-Hm, mivan? -kapom fel a fejem.

-Nem itt laksz? -mutat az ikerházra.

-Öö, de.. Kicsit elbambultam..

-Veszem észre.. -nevet. Miért nevetsz? Túl édes... Jézus, mikre gondolok?

-Akkor holnap. Szia Cas! -int mosolyogva, és tovább megy.

-Szia...

Belököm az ajtót, és nekidőlök. Miért vagyok ilyen hülye a közelében? Ez az ő hibája! Ahj..

-Megjötteeem! -ordítok a nappaliba. Az orromat hirtelen égett műanyag szag csapja meg. Csak nem műanyag tálban akart sütni?

-Raine? Sziaaa!! -köszönt a bátyám.

-Szia Day.. -ölelem meg. Daniel a rendes neve, de valahogy rászoktunk a Day-re. Így belegondolva, elég hülyén hangzik, hogy Daniel Delson. Igaz, az én teljes nevem még annál is idiótább: Kaede Cassio Delson. Egyre jobb, nemde? Igaz, a Kaede részéről kevesen tudnak.

-Minek van ilyen... Zamatos szaga?

-Hah.. Szerintem nem akarod tudni. -vihogja.

-Ebben egyet értek. -mosolyodok el, majd levágódok a kanapéra. 

-Hééé, mi történik itt?! Nem Birdemic-et nézünk? -kérdem tőle felháborodva.

-Nem akarja lejátszani, úgyhogy majd holnap kiírom újra.. Addig be kell érned Dr. Who-val. -röhögi. Ő meg CD-i..

-Ahj, szegény én.. Szerintem inkább megyek aludni.

-Ilyen korán??

-,,Korán"? Bőven fél éjfél múlt! 

-Megismétlem: Ilyen korán?!? -csak mosolyogva a szememet forgatom.

-Ja. Jó'ccakát! -megveregetem a vállát, mire fejbedob egy elszenesedett popcornnal.

Szépen becsukom az ajtót, átöltözök szekxszuális pizsamámba ~ami egy kockás nadrág és két számmal nagyobb Linkin Parkos póló~, majd levetődök a gép elé. 

Épp a The Ride-ot keresem facebook-on, mikor felugrik egy chat ablak: Metias.

23:56

Metias: ne felejts el holnap jönni ;)

Cassio: Ne magadból indulj ki! :D

Metias: befogtam :D

Cassio: Helyes. v.v

Metias: xd

00:03

Metias: te Cas

Cassio: Mondd.

Metias: Boldog szülinapot^^

Cassio: Köszönöm Matt!^^

Metias: ^^

Hjaj... Túl régóta ismerem, tudom, hogy ilyenkor milyen az arca, a hangja, a viselkedése...

Egy pillanat.. Ő köszöntött fel elsőnek. Ilyenkor már kiírja a facebook, vagy csak emlékezett rá? Majd utána járok..

Elindítom a Minutes To Midnight-ot, és befekszek a puha ágyikómba aludni. Matt-en jár az eszem..

Mint minden reggel, ma is az Until It's Gone-ra ébredtem. Kikászálódok az ágyból,  és unottan előkaparok néhány ruhadarabot. Hybrid Theory-s póló, szürke farmer. Szó perfekt. Hosszú, nemtudommilyenszínű hajamat kiengedve hagyom, és felkapom az iskolatáskám.

-Már megint odaégettél valamit? -nyöszörgöm álmosan Day-nek.

-Ehh... Előfordulhat... -felmutatom hüvelyk ujjam, majd belekortyolok a bátyám àltal főzött, kedvenc bögrémbe készített teámba.

-A héten ez a legihatóbb. Fejlődsz! -veregetem meg a vàllát.

-Csak nehogy véletlen citrom helyett mást rakjak bele.. -dörmögi.

-Én is szeretlek. - Nyomok egy puszit az arcára, és elindulok az iskolába.

Felszállok a buszra, és bedugom a fülesem, amiben elindul a Blackbirds.

Nagyban hullámzok az Ezeréves Buszon (Értette valaki a Star Wars-os poént?*Az Ezeréves Sólyom* Nem? Senki? Oh.. :c ~Xestu), mikor szembeáll velem Matt. Hát persze, ki mással futnék össze, mint az egyetlen fiúval, akinek a közelében zavarba jövök?

-Szia Cas! -int mosolyogva.

-Hali.. -erőltetem magamra a reggeli órákban elhanyagolható mosolyt.

-Te mindig ezzel a busszal jössz..?

-Ahhaa.. asszem. Bár szerintem ma korábban menekültem otthonról.. -Nevet. Most ebben mi volt olyan vicces? Bekövetkezik a kínos csöndnek titulált dolog, bár szerintem szimplán a reggeli fáradtság és zene iránti szomj egyvelege volt.

-Mit hallgatsz? -kérdi egy kis idő után.

-Linkin Park. Te? -mosolygok vissza. Felmutatja fekete Samsungja képernyőjét: Linkin Park - Given Up.

-Király vagy! -nyújtom oda az öklöm. Nevetve ad egy bro fistet ( Az a neve? Help me pls.. ~Xestu).

-Hol szállsz le? -kérdez ismét, miközben körülnéz.

-Oho, hát itt! -Észbe kapok, és jelzek.

-Én a következőnél.. -Megáll a busz, nyílik az ajtó. -Hát akkor szia!

-Hali.. -leugrok a buszról, és bepiruettezek az iskolába. Hétfő, hétfő, hétfő... Akkor a K4. Óvatosan benézek a terembe, ahol már bent ülnek a korán kelők: Dave, Mark, Elly, Dana, Tom, és Nim.

-Szia Raine! -áll fel a földről.

-Üdv! -intek neki.

-Hát te, hogy-hogy ilyen korán?

-Én sem tudom...

-AKARTOK LESZBIPORNÓT NÉZNI?? -üvölti el magát Mark, majd bedugja az orrom elé a psp-jén lejátszódó adult jelenetet.

-Wááá, a szemeeem!! -ordítom. Kikapom a kezéből a készüléket, és fejbe dobom vele. Idiótán vihogva bedugja a fülesét, és levágja magát a székre. Mi a franc??

-Wáh... Jól vagy? -kérdi a sokkolt állapotban lévő Nim. Bágyadtan pislogva ránézek.

-Azt hiszem... Megyek a sarokba sírni...

-Nee! Maradj velünk!! -ordítja Márucsujba illő, drámai hangon, mire kicsapódik az ajtó.

-NEM KÉSTEM! -visítja elégedett vigyorral az arcán Miranda, majd levágódik a helyére, elővesz egy marék háztartási kekszet, és elkezdi szagolgatni.

-Volt házi? -kérdezi két szippantás között.

-Biztos..

-És nem akarod odaadni? -néz reménykedve.

-Höhöhö... Neeem! -röhögök fel sátánian, ő pedig vállat von, és szomorúan tovább szaglássza kekszeit. Lassan megérkezik apró matek csoportunk többi tagja, éés persze szeretett tanárunk egy rakás dolgozat füzettel.

-Miafasz? -ordítja Mark. 

-Megvan a szaktanárid. -biccent felé, majd mikor Mark elé kerül, az ecsethajú fiú nem győzi feszesebben tartani középső ujjait, bőszen eltátogva kedvenc kàromkodásait.

Kopognak az ajtón, és óvatosan beles rajta a mi Luigink, majd sűrű bocsánat kérések közepette bebotladozik a helyére. Szerintem már senki sem emlékszik a rendes nevére. Első óta Luiginak hívjuk.

Kedvenc matektanárunk kiosztja a füzeteket, majd a feladatlapot, és jó munkát kíván a témazáróhoz.